Gehen Sie mit der App Player FM offline!
Felül- és alulnézetből - 3 beszélgetés a klíma és energiaválságról, a cselekvés lehetőségeiről
Manage episode 342182590 series 2867054
Általános - tehát a rendszerszintű változtatásokról, és a lokális - tehát helyi szintű cselekvésekről beszélnek és mutatnak példát az itt hallgatható dialógusok résztvevői.
Barta Zsombor a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnöke a központi döntéshozói és a szakpolitikai körhöz címezi üzenetét. többek között rendszerszintű, többrétegű energiahatékonysági és környezeti megoldásokat követelve.
A Gyüttment-találkozó egy közben lezajlott esemény, de érdekes kihallani a másik beszélgetésben Forrai Marcsitól, hogy az általuk képviselt körben mennyi közösség gondolkodik és dolgozik helyi szinten a klíma- és energiaválság hatásainak változtatásán.
A hazai Krisna-tudatú Hívők Egyesületének szóvivője Szilaj Péterné Csilla a jövő útjaként - már kimondottan a kisléptékű önellátásról beszél, ami a lokalitás és a helyi összefogás már bevált és ezután is kibővíthető esélyeit mutatja be.
A Civil Rádióban elhangzó három összekapcsolódó interjút Péterfi Ferenc készítette
65 Episoden

Alle Folgen
×Willkommen auf Player FM!
Player FM scannt gerade das Web nach Podcasts mit hoher Qualität, die du genießen kannst. Es ist die beste Podcast-App und funktioniert auf Android, iPhone und im Web. Melde dich an, um Abos geräteübergreifend zu synchronisieren.