Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
…
continue reading
„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2) Nehezen érted meg Isten útjait? Mindannyian küszködünk ezzel. Noha visszatekintve látjuk, hogyan vezetett és áldott meg keze, időnként még mindig félünk és egyedül érezzük magunkat. Jézus is így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytá…
…
continue reading
„Lót pedig a Jordán környékén levő városokban telepedett le, és egészen Sodomáig sátorozott.” (1Mózes 13:12) Jézus azt mondta: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik” (Máté 18:6). E szavak kijózanító figyelmeztetést tartalmaznak minden szülő szám…
…
continue reading
„…amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz” (2Korinthus 1:12) Oswald Chambers ezt írja Krisztus mindenek felett* című könyvében: „A lelkiismeret az a képesség bennem, amely az általam ismert legmagasabb mércéhez kötődik, és folyamatosan emlékeztet arra, amit ez a mérce megkövetel. (…) Ha szokásom, hogy mindig Isten mércéjét tartsam szem előtt, a l…
…
continue reading
„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10) Az élethez a tüdőnknek oxigénre van szüksége, a testünknek táplálékra, a lelkünknek pedig örömre. Honnan lehet tudni, ha valakinek örömhiánya van? Abból, ahogy kinéz és amit mond. Egy bibliatanító így számol be: „Amikor elkezdtem megérteni a János 10:10-et, rájöttem, hogy az…
…
continue reading
„Mindenki elhagyott.” (2Timóteus 4:16) Hogyan lehet jól kezelni a magányt? 1) Tanulj meg egyedül lenni anélkül, hogy magányosnak éreznéd magad! Jézus gyakran otthagyta a tömeget, hogy egyedül lehessen Atyjával imádságban. Miért? Mert tudta, hogy az egyedüllét elengedhetetlen a lelki növekedéshez. Jézus gazdagodva tért vissza ezekből az elvonulásokb…
…
continue reading
„A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt. Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.” (Zsoltárok 102:7–8) 1998 decemberében holtan találták a német Wolfgang Dirckset, egy elvált, fogyatékkal élő magányos férfit bonni lakásában – öt évvel a halála után. Negyvenhárom éves volt, és tévénézés közben halt meg…
…
continue reading
„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Korinthus 16:13) Néha több problémát tapasztalunk azután, hogy keresztyénné lettünk, mint azelőtt. „De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki.” (Zsidók 10:32) Gondolj Krisztus életére: „Amikor pedig …
…
continue reading
„Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus” (1János 2:1) Az olyan napokon, amikor azon tűnődsz, hogyan szerethet téged Isten, olvasd el ezeket a szavakat: „…ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus” (1János 2:1)! Amikor a gondolataid szennyesek, és a cselekedeteid cseppet sem krisztusiak, emlékeztesd magad…
…
continue reading
„Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Márk 9:23) Az olyan emberek, akiket semmi sem korlátoz, nem hajlandók elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak, mert olyannak látják őket, amilyenek lehetnek. Ahelyett, hogy azt mondanák valamire, hogy nem lehet megtenni, hittel nekilátnak, és azt mondják: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” A korlátok nélküli e…
…
continue reading
„Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz!” (Példabeszédek 4:25) Ahhoz, hogy sikeres légy abban, amire Isten elhívott, a következőket kell tenned: 1) Távolítsd el a zavaró tényezőket! Ez nem könnyű, hiszen a legtöbb ember naponta több száz e-mailt, SMS-t és egyéb szöveges üzenetet kap. Mégis meg kell tenned. Hogyan? Úgy, hogy fegyelmezet…
…
continue reading
„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (János 15:16) Ahhoz, hogy beteljesítsd Isten életedre vonatkozó tervét, egyértelmű fontossági sorrendet kell felállítanod, és mindennap aszerint kell élned. Edward de Bono író tréfásan megj…
…
continue reading
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Timóteus 4:7) Még három dolog, amit szem előtt kell tartanod, ha támadás alatt állsz: 1) Nem vagy egyedi eset. Péter apostol azt írta az üldözött hívőknek, hogy legyenek erősek a hitben „tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban” (1Péter 5:9)…
…
continue reading
„Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban.” (2Krónikák 32:8) Az újjászületéssel megkezdődik a harc a régi természetünk és az új természetünk között, ezért meg kell tanulnod, hogyan küzdj a régi természet ellen. Az elmúlt néhány napban a győzelemhez vezető bibliai stratégiáka…
…
continue reading
„A nyomorúság idején kiderül, hogy erős-e az, aki annak mondja magát.” (Példabeszédek 24:10) Az elmúlt néhány napban arról beszéltünk, hogyan kezeljük a Sátán támadásait. Tehát, ha ma támadás alatt állsz, tedd a következőket: 1) Légy erős! Az élet harcok sorozata, ami azt jelenti, hogy győzelmek sorozata is lehet. „Ti Istentől valók vagytok, gyerme…
…
continue reading
„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe” (2Korinthus 4:8) A Sátán bármikor, bárhol megtámadhat. Ha le akarod győzni, íme néhány kipróbált bibliai alapelv, melyeket követned kell: 1) Védd az elmédet! Soha nem fogsz vereséget szenvedni, amíg elmédben győzedelmeskedsz, mert ez a szülőhelye mindennek,…
…
continue reading
„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1János 5:4) A csapások gyakran az ellenség próbálkozásai, hogy így megfosszon Isten rád váró áldásainak időszakától. Ha ma támadás alatt állsz, ezt a három dolgot kell tenned: 1) Vágj vissza! Kísérteni fog a vágy, hogy visszahúzódj, vagy f…
…
continue reading
„Ha nem lett volna velünk az Úr (…). Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat.” (Zsoltárok 124:2–4) A legnagyobb hibáinkat gyakran a próbák első szakaszában követjük el, mert a próba váratlanul ér. A meglepetésszerű támadás az ördög egyik kedvenc taktikája. Ezért ajánlunk négy nyerő stratégiát arra az esetre, ha támadás ala…
…
continue reading
„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket.” (1Korinthus 10:13) A probléma nemcsak az, hogy vétkezünk, hanem az, hogy képtelenek vagyunk beszélni róla. Szívesen hallgatunk történeteket olyan emberekről, akik régebben vétkeztek, ha a történet jól végződik. Képzeld el, hogy elmész egy lelkigondozóhoz, és azt mondod: „Csak arról szeretnék bes…
…
continue reading
„De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő…” (Filippi 2:22) Isten hűséges hozzád, bármi történjék is. Emberileg szólva: ki másra számíthatnál? Pál ezt írja: „Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok (…). Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; mert mindenki a maga dolgával t…
…
continue reading
„Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben!” (Zsoltárok 90:14) Nem segít Krisztus ügyének, ha követői nyomorultul néznek ki. „De nekem problémáim vannak” – mondod. Mindenkinek vannak. Pál apostol a börtönből írta: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Filippi 4:4). Az öröm kifejezése olyasmi, amit a körülményeink …
…
continue reading
„Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsidók 10:24) Robert Putman megdöbbentő kijelentést tett: „Nagyjából igaz, hogy ha nem tartozol egyetlen csoporthoz sem, de úgy döntesz, hogy csatlakozol valamelyikhez, felére csökken annak kockázata, hogy az elkövetkező egy éven belül meghalj.” Nehéz elképzelni, hogy létezne …
…
continue reading
„Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek.” (Példabeszédek 20:7) Íme hat összetevő a tartós sikerhez: 1) Információ. Ha nem vagy naprakészen tájékozott, lemaradsz. 2) Intuíció. Ezt néha úgy is emlegetik, hogy ösztönszerű megérzés. 3) Kezdeményezőkészség. Ez az, amikor hajlandó vagy hittel meglépni azt, amire az intuícióddal ráérezt…
…
continue reading
„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, arról kitudódik az.” (Példabeszédek 10:9) Mit neveznél meg a legfontosabb jellemzőjeként annak, aki sikeres akar lenni és változást akar elérni a világban? Néhányan azt mondanák, hogy az intelligencia. Végül is a tudás sok tekintetben hatalom. Mások szerint karizmatikus személyiségre v…
…
continue reading
„Amikor szemügyre vettem minden művemet, amelyet kezemmel alkottam, és fáradozásomat, (…) kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés” (Prédikátor 2:11) Íme még két bibliai érték, amelyek szerint élned kell: 1) Egyenlőség. „Mert Isten nem személyválogató.” (Róma 2:11) Isten szemében senki sem fontosabb a másiknál. Senki! Vannak, akiknek…
…
continue reading
„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk.” (Példabeszédek 11:3) 1) Isten szuverenitása. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsoltárok 139:16) Megnyugodhatsz abban a tudatban, hogy Istené az utolsó s…
…
continue reading
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem…” (Galata 5:22) Észrevetted, hogy a Lélek gyümölcseinek felsorolásakor a türelem közvetlenül a békesség után jön? Miért? Mert ha a szívedben békesség van, gyakorlatilag semmi miatt nem veszted el a türelmedet. Csakhogy ezek a tulajdonságok a Lélek gyümölcsei, nem a test erőfeszítéséből szü…
…
continue reading
Van még két dolog, amit meg kell tenned a türelem fejlesztése érdekében: 1) Fejleszd a humorérzékedet! A Biblia azt mondja: „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja” (Példabeszédek 17:22). A tudományos kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akik nevetnek, tovább élnek. A humor stresszoldó. Az aggodalo…
…
continue reading
„A türelmes ember telve értelemmel, a türelmetlen pedig bolondnak bizonyul.” (Példabeszédek 14:29) A türelem azzal kezdődik, hogy változtatsz azon, hogyan tekintesz valamire. Amikor türelmetlen vagy, szűk perspektívád van. Csak magadat látod: a szükségleteidet, a céljaidat, az időbeosztásodat, a vágyaidat és azt, ahogyan az emberek összezavarják az…
…
continue reading
„Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít.” (Példabeszédek 16:32) A Biblia azt mondja, hogy amikor imádkozunk, akár azonnal is választ kaphatunk Istentől. Viszont a Szentírás sehol nem ígér „azonnali türelmet”. A türelem egy jellemvonás, a jellem pedig egy életen át formálódik az Istennel járás során jó …
…
continue reading
„Szeretetben szolgáljatok egymásnak.” (Galata 5:13) A szeretet többnyire valami, amit teszünk, nem pedig olyasmi, amit érzünk. Pál ezt írja: „Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak” (13. vers). Nos, hogyan kellene kifejezned a szeretetedet? John Ortb…
…
continue reading
„Veled van Istened, az Úr, (…) ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3:17) Milyennek képzeled Istent? Mit látsz, amikor azt imádkozod: „Mi Atyánk…”? Egy olyan szülőt látsz magad előtt, aki elhagyott, bántalmazott, vagy lemondott az irántad való felelősségéről? Egy dühös apa jut eszedbe, aki vádolt, de soha nem biztatott; más szóval: egy olyan Isten, aki …
…
continue reading
„A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, (…) gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre!” (1Korinthus 1:10) Ahhoz, hogy hatékonyan vezesd családodat, meg kell tanulnod, hogyan kell rendszeresen összegyűlni „kupaktanácsra”. A kupaktanács az, ahol egy csapat: 1) kitűzi céljait; 2) megbeszéli a felelősségek meg…
…
continue reading
„Kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta” (Lukács 10:42) Amikor Jézus ellátogatott Mária és Márta otthonába, a vendéglátók reakciói nagyon különbözőek voltak. Márta az étkezésre összpontosított. Az volt a célja, hogy Jézus kedvében járjon. Elkövetett azonban egy gyakori hibát: munkája fontosabb lett számára, mint az …
…
continue reading
„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk” (Filippi 3:20) Foglaljuk össze az eddigieket. Ahhoz, hogy alkalmas légy a követségre, a következő jellemzőkkel kell rendelkezned: 1) Az általad képviselt ország állampolgárának kell lenned. „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk.” 2) Jellemednek és magatartásodnak hazád értékrendjét kell tükröznie. „A m…
…
continue reading
„Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.” (Efezus 6:10) A nagyköveti mivoltról alkotott elképzeléseink gyökeresen megváltoztak, amikor 2012-ben az Egyesült Államok líbiai nagykövetét terroristák meggyilkolták. Különleges személy az, aki vállalja, hogy nagykövet legyen egy harci zónában. Márpedig ott vagyunk! Pál ezt írja: „Erősödjetek m…
…
continue reading
„Krisztusért járva követségben” (2Korinthus 5:20) A feladatod az, hogy Isten országának nagykövete légy. Micsoda kiváltság! És micsoda felelősség! A következő napokban vizsgáljuk meg a nagykövet néhány jellemzőjét. Azon ország állampolgárának kell lennie, amelyet képvisel. „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk…” (Filippi 3:20). János száműzetés…
…
continue reading
„Maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lukács 24:49) Lehet, hogy tanult, tapasztalt és tehetséges vagy, de nem fogod tudni betölteni Isten életedre vonatkozó céljait, amíg fel nem ruháztatsz mennyei erővel. Olvasd el a következő két igét: „…íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg f…
…
continue reading
„Jákób megkönnyebbült.” (1Mózes 45:27) Ha az álom, amelyről hiszed, hogy Istentől kaptad, halottnak tűnik, olvasd el ezt: „Megmondták neki: József még életben van, sőt egész Egyiptom fölött ő uralkodik! De Jákób szíve hideg maradt, mivel nem hitt nekik. Elbeszélték hát neki mindazt, amit József mondott nekik. És amikor látta a szekereket, amelyeket…
…
continue reading
„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (János 12:24) Van még két terület, ahol Isten virágzásra teremtett: 1) A kapcsolataid. Kapcsolati szempontból a hervadó éned gyakran zaklatott. Meggondolatlan szavakat mondasz, néha visszaesel a beszéd olyan bűneibe, mint a …
…
continue reading
„Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain.” (Zsoltárok 92:14) A bensődben harc dúl a virágzó éned – az a személy, akivé Isten teremtett és amilyennek látni szeretne – és a hervadó éned között. „Miféle harc folyik?” – kérdezed. A hervadó éned kényelmetlenül érzi magát és elégedetlen. Emiatt olyan rossz szokásokhoz vonzódsz, min…
…
continue reading
„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.” (Zsoltárok 100:3) Szükséged van egy kis biztatásra? Vess egy pillantást a pálmafára! 1) Akkor sem pusztul el, ha kivágják. Azok az ásványi anyagok és tápanyagok, amelyekre a legtöbb fának szüksége van a túléléshez, a törzsben találhatók, közvetl…
…
continue reading
„De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lukács 22:32) Isten azt akarja, hogy az ő akaratát cselekedd, de soha nem fogod elérni a szellemi érettségnek azt a fokát, ahol mentes leszel a Sátán támadásaitól. Legyőzheted őt, de nem tudod kiiktatni. Figyeld meg Pétert! Csak egy sebességfokozata volt: a túlpörgés. Mindig a történések s…
…
continue reading
„…megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jeremiás 1:5) Megszentelni azt jelenti: „elkülöníteni kizárólagos használatára”. Isten terv szerint cselekedett, amikor prófétává rendelte Jeremiást. Van két dolog, amit tudnod kell: Isten nem pazarol el semmit, amit megteremtett, semmit, amit használhat. Isten engedte meg megtérésed előtt mindazokat…
…
continue reading
„Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát” (Róma 1:1) Isten Pál hátterének abból a részéből merített, amely még azelőtt alakult ki, hogy keresztyénné lett volna, és nagyon hasznos dolgokat talált ott. Ezek nem mind spirituális dolgok voltak. Műveltségi és kulturális jellegűek is voltak…
…
continue reading
„… tehát már most megigazított minket az ő vére által” (Róma 5:9) A Biblia azt mondja: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk…
…
continue reading
„…hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat” (Lukács 4:18) Az UNICEF becslése szerint évente 2 millió gyermeket és fiatalt tartanak rabszolgaként a szexkereskedelemben – ez percenként négy. El tudod képzelni, mit tennének a világ kormányai, ha egy kétmilliós várost túszul ejtenének, kizsákmányolnának és bántalmaznának mindennap? Ha úgy gondolod, hog…
…
continue reading
„Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amelyet ő szokott inni.” (Dániel 1:8) Folyton olyan dolgokat teszel, amiket nem is akarsz tenni, és olyan gondolatokba merülsz, amelyek rossz útra vezetnek? Állandóan ugyanazok a régi kísértések győznek le? Rossz hírem van: az újjászületés nem szünteti meg…
…
continue reading
„Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Zsoltárok 3:3) Talán sokszor hallottad életedben a „neked ez nem fog menni” szavakat. Sokan szeretik megmondani másoknak, hogy mire nem képesek. Még olyan emberek is, akikről nem gondolnánk automatikusan, hogy ellenünk vannak: tanárok, edzők, szülők, családtagok, barátok, egyházi csoportok vagy társadal…
…
continue reading
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9) A kulcs ahhoz, hogy meg tudd tenni, amit meg kell tenned, annak felismerése, hogy egyedül nem vagy képes rá, csak Isten felhatalmazó kegyelme által tudod megtenni. Isten azt mondta Pálnak: „Elég neked az én kegyelmem”, és a kegyelem azt jelenti, hogy Isten m…
…
continue reading
„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13) Pál ezt írja: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Pál hitt abban, hogy képes megbirkózni bármivel, amit az élet rázúdít. Te is hiszed ezt? Mi az, ami megijeszt, és arra késztet, hogy azt mondd: „ezt nem bírnám ki”? Hirtelen elveszíteni egy szerette…
…
continue reading